Tavaszi szél…
2008 január 20. | Szerző: csillagom35
Tavaszi szél vizet áraszt, tény és való. Mert kilépek a kapun és keletről vágyfakasztó, mosolyogtató, önző módon simogató és mégis szinte barátságtalan szél lopózik a kabátom alá, üzenve, hogy nemsokára újból találkozunk. A cinkék fáradhatatlanul ismétlik, hogy nyitnikék, türelmesen, vágyva a bizonytalan tavaszi napsugarakat. A vizet áraszt azt szó szerint veszem, mert nincs egy talpalatnyi hely sem, ahová ne tudnék szó szerint bokáig merülni, és tétován toporogni útban a legközelebbi élelmiszert is árusító bolt felé, azon igyekezve, hogy a bevásárlószatyor ne és ne súrolja a pocsolyák szélét. Az a fárasztó ebben az időjárásban, hogy soha nem tudok az időjárásnak megfelelően öltözni, mert fogalmam sincs mire lépek ki a kapun. A függönyön nem sejlik át a napsugár, a galambok nem búgnak, a rigók is némák. Egy picit feszült ez a várakozás, mert nap, mint nap bizonytalan, hogy hideg avagy kevésbé hűvös napra riadunk-e, és van, hogy a hajnal jeges páráját délre sem fújja ki a legtöbbször keletről fújó szél. Mégis már hosszabbak a nappalok, és a levegőben kézzel tapintható a várakozás. A bokrok és fák még bizonytalanok, sokszor jártak már pórul, mert elhitték az első enyhe szélnek a tavasz igéretét, de a sejtjeik mélyén már megindult a változás, már nem nézik lehajtott fejjel a száraz levelek kergetőzését a betonjárdán, már az álmodozás a zsigereikben megindult, és puha vágyak sürűjébe burkolózva várnak türelmesen az őszhajú, virágos léptű Tavaszanyóra, aki ha végigsimít ágaikon fellélegeznek és élni kezdenek. És én is vágyom Tavaszanyó puha simogató lélek-érintésére, hogy újult erővel, bizakodva indulhassak neki az új évnek, az új létnek…
A kút
2008 január 11. | Szerző: csillagom35
Belenéztem, először sötét volt, persze, hiszen a kutak sajátja a sötétség. -Kukk! mondtam jó hangosan-de csak a visszhang reagált. Először. Majd egy hang a képzeletemé.- Mit kívánsz,- kérdezte a kút tündére, kicsit kócosan, kicsit vizesen, kicsit hínár-folyondárosan.- Kérhetek?-kérdeztem bizonytalanul- Hát persze- felelte és akkorát ásított, hogy beleremegtek a mohos kőfalak.- Bár-tette hozzá mosolyogva, a kívánságokkal és kérésekkel nagyon kell ám vigyázni, mert teljesülnek, és akkor mi lesz veled? – Gondolj bele, mi lenne a világgal, ha mindama kívánság, kérés, kérdés, óhaj és panasz ami kimondtál, minden zokszó, sirám, rosszakarás teljesülne? Ha minden fogadalom, eskü betű szerint értendődne? Már sokan kértek teljesíthető és nem teljesíthető kéréseket, vágyakat és álmokat. Minden esetben rákérdeztem, hogy biztosan szeretné-e, hogy maradéktalanul valóra váljon. Mer minden kimondott szó, álom, kérés, lenyomatot hagy benned, visszahat rád, a rossz gondolatok, rossz kívánságok is teljesülnek, de visszakapod valamilyen formában. Akár még ebben az életetben, akár a következőkben. A szülői hibákat ugyanúgy elköveted, bármennyire is megfogadod, hogy te, nem és nem leszel az apád-anyád, a gyermeked is figyelmezetet a hibáidra a kamaszkor minden brutál-igazságával.Tehát újból megkérdezem, majd rád hagyom a döntést. Ha tiszta a kérés és tiszta hozzá a szíved, teljesülni fog, csak bele kell suttognod a vízbe, utána beledobnod egy kavicsot, majd várni. Teljesülni fog a kívánságod, ha elég kitartó vagy és tudsz várni, és kivárni…
Lélek-országút
2008 január 7. | Szerző: csillagom35
Mintha egy pillanatra besűrűsödött volna a világ egy másodperc töredékébe. Vannak szavak, mondatok amik végig kísérik a lélek-úton tett játékomat. Mert a játék a legkomolyabb dolog a világon, mint a tündérmesék, igazak, s itt ismerszik meg a valóság. Ki veled, ki ellened, nem szerethetsz mindenkit, a mosoly visszatükröződhet, lemossa az irigységet, a bánatot. Újra felsejlik a nagyapám egy pillanatra, a mozdulat, amellyel a könyvet a kezembe adta. Nem sok olvasnivalót adott, de azok mindannyika őt tükrözte, s tükrözi vissza. Mantraként szoktam a mesék egy-egy mondatát magamban dúdolni, sorolni. A Hollókirály és más mesék volt az egyetlen mesekönyv, amit a nagyapámtól kaptam. Kopott, használt borító, benne a nagybátyám neve töltőtollal megrajzolva, dátum. A Hollókirály még ma is végigkiséri álmaimat. – Tündér anyám, öreg anyám a mosásod nincs készen ám, még nem jött el a Férjes Leány, Tündér anyám, Öreg anyám.- S mikoron a leány útrekelt és találkozott végre a mosónővel, a dal is megváltozott.: – Tündér anyám, Öreg anyám, a mosásod készen van ám, mert eljött a Férjes Leány, Tündér anyám, Öreg anyám.- A tanítása átsejlik a Lélek Útjain. Ne kapkodj, int a Tündér, ne siess, ne siettess senkit és semmit.Dúdolom a mosónő dalát, átélem, mantraként dédelgetem, ízlelem. A mese tanácsait, tanításait gondolom végig. Miért ne segíthetne nekem is, és miért ne segíthetnék másoknak is. Nekem is le kell koptatnom vascipőimet. Meg kell találnom a kék füvet, amely éjjel-nappal énekel és eltöri a vasat. Ki kell szabadítanom a sarokból a démonokat, szembeállni, szembenézni mélyen, hallgatagon, hogy érezzék vagyok elég bátor megküzdeni velük. A saját félelmeimmel. A saját rossz tulajdonságaimmal. A saját rossz felemmel. És miután leoldottam a Királyomat, a Hollókirályomat a szikláról, újúlt erővel kereshetem a következő mesét a lélek- utakon…A nagyapám mosolyogna, ha látna…
rosszkedvűek angyala…
2008 január 5. | Szerző: csillagom35
Dekadens ruhatár, fekete, hosszú lepel, szigorú, nevelőnősen feltekert hajkorona, félig leeresztett hosszú fekete szempillák, árnyékolt nagy, könnycsepptől gördülő barna szem, a Rosszkedvűek Angyala már megint a sarkamban jár. Kérve-kértem, szeliden hagyjon békén, ürességet ne hozzon a hétköznapokba, hagyja meg az ünnepeket, ne vigye a varázst,a nehezen megszerzett békességet, a szelid várakozást, a csöndes tűnődéses vasárnap-délutánokat. Ne hagyjon tombolni, ne ültessen sivár sóvárgást a szívembe, az örökös nyughatatlanságot ne hagyja lelkemben, vigye azt is magával.Vállat vont és elrepült, fura érzést hagyva maga mögött,a bizonyságot, hogy bármikor visszatalálhat, a lélek-rezdüléseim figyeli, a kellő pillanatra vár, hogy újból és újból velem-bennem lehessen, és megmérgezze hétköznapjaim. Kellene újból egy zacskó önbizalom, de nem a lejárt szavatosságú, gazdaságos fajtából, hanem a megbízható jó minőségű tartósból, ami egy darabig kitart. Susog a lelkem jobbik fele, susog persze, hogy jó vagyok és bátor és higgyek már egy kicsinykét magamban, meglásd minden rendbe jön… Mikor úgy érezd minden összecsuklik, a falak rogyadoznak, a fehér mész repedezik, akkor kapsz külső segítséget. Egy mondat, egy szó, egy mosoly, egy üzenet és minden a helyére kerül, a nap is kisüt a gondolataid mögött, és tudod-érzed-vágyod-felismered, nem vagy egyedül. És nem hagynak magadra. A láthatatlan segítőid, a látható-tapintható világod egy pillanatra szívedbe sűrűsödik, egy ponttá válik majd kitágul, szivárványossá szélesül, szétterül és ragyod benned-általad… Magad vagy a világod, és a szárnyalás is nehézség és baj nélkül sikerül. És az út menti jelzőtáblák integetnek, mosolyognak és segítenek, hiszen végre néha észreveszed őket, és hagyod a segíségüket, hogy te is segíthess…
Segítség, új év, avagy blogom, blogom, mondd meg nékem…
2007 december 28. | Szerző: csillagom35
Ez az év is elsuhant. Szó szerint. Összegzésképp és rangsorolva: mit tudom én, hogy milyen volt. a.) az Utazás éve. Hiszen beutaztam Angliát, Európát, láttam az Exupéry utat Calais-ban, éreztem az angol napsütés ízét,a Csatorna sós levegőjét,apró sós vízpermetjeit. Dover vakító, hófehér szikláit, az Erőd fennsőbbséges közönyét, ahogy letekint az álmos kisvárosra, az időtlenségre, a kikötőre, az apró fehér vitorlásokra, amelyek köpnek a magas hullámokra és halált megvető bátorsággal küzdenek a céljuk felé, emlékszem a piros teherhajóra, amin mint egy Legó játék felhalmozottan púposodtak a konténerek. Sírtam az angol repülőtér mellett ahol a sportrepülők apró bogarakként zümmögtek nekem pedig szerelem-nehéz volt a szívem és nem és nem tudtam elszakadni a szívfájdalomtól. Rombolnom kellett, hogy sikerüljön. Nos, nem vagyok rá büszke, de csak egyetlen lehetőség volt, hogy a hamis álmaimból felébresszem magam. b.) Túlestem egy számomra fájó és nekem nagy szerelmen. Igaz, nem mindig ismered meg a Világ Leghazugabb és Leggyávább és Legjellemtelenebb emberét. Nekem sikerült. Csak önmagam hibáztathatom, hogy nem vettem előbb észre a jeleket. Az ember aki önmagának sem meri bevallani a valóságot mindenkinek s mindig hazudni fog. Csak legfeljebb igaznak tünteti fel. Hiszen kompromisszimumot mindenkor kötni lehet. Van mikor család, pénz, hatalom egyebek elhitetik, hogy nem hazudik pedig a mélyen alvó sötétben magának sem meri bevallani. Nos, már nem az én gondom. Miért kell azt állítanunk, hogy a rajtunk lévő pulcsi kék, mikor fekete.Soha nem fogom megérteni. Majd megérti valaki más. c.) Tavaly nem tettem újévi fogadalmat, azon felkiálltással, hogy úgysem tudom és nem is akarom betartani. d.) Most teszek! Nem mondom, hogy sikerülni is fog, de rajta leszek. Megpróbálok, hű és igaz maradni. Nem, a külvilághoz, csak a magam állította mércéhez. Segítek, ha tudok. Még többet mosolygok, mert ha rámosolyogsz a világra, többnyire visszamosolyog rád. Legalábbis nagy részben. És most jöjjenek az álmok: A titkosak: szeretném jóvátenni mindama rosszat, amit elkövettem. Nem, nem mondom, hogy sikerül. A nem titkosak: még mindig szeretnék egy kertes házat, angol agarat, mert nekem az a fajta jelenti a Kutyát, kiscicát tigris-csikosat. Ja és szeretnék kiegyensúlyozott és boldog lenni, és mindezt rávetíteni a környezetemre, a hurráoptimizmussal együtt, hogy minden rossz véget ér egyszer és az a rohadt gödör sem olyan csúszós, mint amilyennek látszik, mert van már cipőm, vaskarmokkal, és szépen lassan araszolva feljutok, szétnézek, s mint Huxley Szép új világában rádöbbenek, hogy a boldogság bennem van, a szívemben. Tudom, tudom örök naív maradok. De legyen ez a legkisebb hibám a többi ezer rossz mellett.Így hát blogom, blogom mondd meg nékem, van-e még ily naív a vidéken? És ha igen egyetért-e, osztja-e a szívkéréseket, vagy csak örök szőke butuskaként legyinthetek, kis butuska mit akarsz, Bujdoss el a Világ elől, mert felfal téged, kis hülyét, hisz törékeny vagy, szíved lágy, jellemed bizonytalan, mosolyod is megfakul, és nem tudsz nap, mint nap erős lenni, letaposni, eltiporni, nincs autód a legutolsó szériából, kastélyod kacsalábon forgó, egy kézen tudod megszámolni barátaid, nem szereted a harsány-üres csak látszat társaságokat, és különben is szereted a könyveket, Sade-t hallgatsz Norah Jones-sal, egyáltalán mit akarsz te?! Kedves látszatvilág hagyj békén és én sem feszegetlek Éljünk simán egymás mellet és megpróbálom elkerülni az összecsapásokat, mert már nagyon nehéz újból és újból páncélt növeszetenem, bár nem lehetetlen, csak napi harcokat vívni és néha alulmaradni, néha győzni. Ez a világom az életem mégha oly cseppke is.
Vándor
2007 december 25. | Szerző: csillagom35
Éji égen alvó vándor, hol késel az éjszakában? Nyári éjen, zöld-susugó napsütésben találtál rám, elhagyottra, lehajoltál, átöleltél, vigaszt adtál, átkaroltál, napfény-csókkal árasztottál, csillagokat közel hoztál, feltöltöttél, reményt adtál, hol vagy most a hideg télben, zord, fagyos nap-nélküli szürkeségben, hol vagy most te reményt adó, zöld szárnyakon elsuhanó, aranyszívű-aranyszínű? Angyalszárnyad megrebbent a gyertyalángban, hatalmas fénysugár lett a láng körül, majd elsuhantál, űrt és nincset hagytál, sóvárgást a hideg éjben, zord, fagyos nap-nélküli szürkeségben. Hol kereslek angyalszárnyú, fagyos- hűlt szívem megtaláló, hol talállak, égi jelet hol vésel az éjszakába, karácsonyfa köré ünnepet rajzoló, zöld szárnyakon elsuhanó? Gyere vissza éji vándor, fond körém a szárnyaid, hadd legyenek álmaim ismét zöld-susogós napsütéses, reménytkeltő, feltöltőek. Éji vándor, ne hagyj el, gyere vissza, ölelj át, jégpáncélom olvaszd fel, szívem tárom, lelkem nyitom, várlak vissza zöld szárnyakon susogó, gyertyalángot rebbentő, ünnep-fonó, álmom-hozó, reménytadó égi vándor, testvérem a szívfájdalomban, testvérem a szívjóságban, bánatban és örömben, sivár lélek-nélküli pusztaságban és az éjben, a szürke napnélküli nappalokban, a világban, a világomban. Vágyom csókod napfényízét, aranyszínét, ragyogását, zöld szárnyaid susogását. Gyere kérlek, nagyon vágylak, nagyon várlak, angyalszárnyú, zöld-arany susogású, angyal-testvérem…
A megbocsájtás angyala
2007 december 23. | Szerző: csillagom35
Elképzelem, ahogy a Megbocsájtás Angyala végigviharzik lelkemen, nyomot hagy, apró, láthatatlan jeleket, bőrömbe vési nyomát, szívemben a lenyomatát. Susog, suttog, angyal-hallhatóan, vég nélkül beszéli végig éjjeimet, nappaimat, hátha foganatja lesz a jelenlétének. Angyalhaját rám borítja, arany-auráját körém vonja. Már csak a kő és jégpáncélt kellene feltörnie és felolvasztania amit magam köré vontam. Szelíden kérlel, nem követelődzik, nem kíván teljesíthetetlen dolgokat, nem támaszt leküzdhetetlen akadályokat. Egyszerűen csak mellém állt, lerázhatalanul, csökönyösen, de nem vadul. Angyal-kék szemében a derű és humor csillámlik, ujjai végigszántanak lelkemen. Elér a susogása, a hangja, duruzsolása messze hangzó, lélek-simogató. Kérlel, engedjem már el magam, hagyjam a segítségét, hagyjam, hogy magamra találjak végre és valahára. Ünnepet rajzol apró ujjaival, meg nem vásárolhatót, el nem ronthatót. Felöltöztet maga készítette selyemlágy köntösbe, hajam megnöveszti, szárnyakat ragaszt és megragad, visz, repít, szárnyal velem, bennem, értem. Minden rosszat megbocsájtat velem, amit tettem és amit ellenem tettek. Nem enged ítélkezni, szelíden int, hogy én sem vagyok jobb és szebb, a bátrak igazsága semmiben nem különbözik a gyávák igazságától csak más a körítés. Más dolog kiállni és fennen hirdetni igazunk, és más gyáván elbújni, és csendben sikongatni. Szinte nincs különbség, mindenki a maga körét védi. A gyávák igazát is meg lehet érteni. Meg kell érteni. Esendőségünk határtalan, a megbocsájtás szelíd hulláma eléri a lélek-széleket s partot mos, sokat sejtetően, lágy mosollyal, békés derűvel…. ünnepet húz körénk…
Határvonal
2007 december 20. | Szerző: csillagom35
Fény és Árnyék vonalán billegek folyamatosan, minden nap mást hoz a világnak, minden nap máshogy élem meg magam. Apró tyúklépésekkel araszolok, vagy rohamtempóban tombolom végig napi utam. Vonz a fény és vonz az árnyék, nélkülük nem tudom egyensúlyozni magam. Nem tudok minden nap jó és tündöklő lenni, minthogy képtelen vagyok minden nap rossz lenni, nem tudok istenigazából gyűlölködni, de szívből megbocsájtani sem. Folyamatos lebegés ébren tart, kívülrő szemlélődni jó, de bele kell merülnöm a mindennapok zavaros folyamába, része kell, hogy legyen világomnak, én éljem a világom, ne a világ éljen engem. Egyedül vagyok, de nem érzem a magány sivár sikító ürességét, ha néha lecsordul is a könnycsepp az arcomon helyét a belső mosoly veszi át. Az ünnep legbelül jön el, nem kötődik naptárhoz és évszakhoz, a karácsony misztériumát sem az agyonhallgatott dalok és műmosolyú reklámcsaládok hozzák el.A fenyőfa is csak önmagát adja: szeliden haldokolva nekünk adja illatát, színét, lényét, egészét, és a lehulló tűlevelekkel sem múlik el egészen csak mássá változik, belénk ívódik, ünneppé válik velünk, bennünk. Az angyalok is csendben mellénk ülnek, a csillagszóró-varázslatában meglátni szárnyukat, ahogy megcsillan és csendesen mosolyogva szelíd-puha békét álmodnak körénk, rendbeteszik zűrzaros lelkünk, elfujják a fagyos jégujjakat szívünkről, és álmainkat puha-bársony-aranyszínű örömmel díszítik….
Pillanat
2007 december 14. | Szerző: csillagom35
Mikoron azt írtam, a dalok, a szövegek az adott pillanatban rád találnak, mert készen állsz a befogadásukra erről a pillanatról beszéltem. Ez már nem is pillanat: ez a találkozás. Megindító, felkavaró, összesimító, és szétrázó, a szétesett napokat összefogó,a bátor pillanatokat megtaláló, a lelkemhez találó. Napok óta hallgatom, amióta az ismerős lemezboltos polcáról leemeltem, bár ajándékként vettem. Kényszer vitt, hogy meghallgassam, és mintha nekem írták volna. Mint mikor Müller Péter Szeretetkönyvét először vettem a kezembe. Akkor is azt éreztem nekem íródott. Lélekfájáson és időn túl a szívembe markol minden hang, minden szó, minden gondolat. A blues felemelő, kisimító s egyszerre lehúzó szárnyalását hozzátéve egyszerűen belém fagynak a szavak: csak a lelkem szárnyal, túl mindenen, határon, lelkeken és szíveken. Nos, mivel semmit nem lehet már hozzátenni íme Balázs Feco Újjászületés albumának, annak is második számának szövege, a profi zenét már csak hozzá kell képzelni, a blues csak akkor talál rád, ha kész vagy és elég lélek-érett.
Képzeld el, hogy felkap a szél, és mielőtt bármit is megértenél, már pörög is vissza a film, és mikor véget ér, ott állsz megint az út elején.
-Kezdd újra- mondja egy hang- Újjászületés, egy másik kaland, második nekifutás,és egy remény, ha fordul az út, hogy másodszor nemrontod el, vagy nem ugyanúgy.
Refrén.
Szerelem még több kell, mint rég, az amit szétszórtál, nem a tiéd, valahogy képzeld el, mi legyen másképpen, hogy jónak megmaradj valakiben.
Kölcsön van, mind ami van, majd vissza kell, hogy add valahogyan, kaptad valakitől, hogy őrizd valakiért, ajándék, szomorúság, örök veszély.
Refrén:
Szerelem még több kell, mint rég, az amit szétszórtál nem a tiéd, valahogy képzeld el, mi legyen másképpen, hogy jónak megmaradj, valakiben…
Ehhez sem hozzátenni, sem elvenni nem tudok, csak a lélek-szárnyalást érzem bármikor hallgatom.
Álmok
2008 január 20. | Szerző: csillagom35
A gyerekkoromat szinte teljes egészében végigaludtam. Nagyszüleim sohasem korlátoztak ebben sem, mint egyéb másban sem, hagyták amit a természet adott. Ők is a hajnalban kelők és ebéd után álomba szenderülők táborába tartoztak, a mai napig jókat tudok aludni egy-egy hétvégi ebéd után. A férjem mindenkor sértésnek vette az alvásaimat, pedig tudván-tudta, hogy imigyen menekülök a hétköznapok kuszaságaiból, az álmokban keresem a helyem és a megnyugvást. Ő csak azt látta, hogy nem foglalkozom vele, hanem alszom. Vannak álmatlan időszakaim persze, meggyötör a telihold hívogató sugara, a nyugtalanságot és zavart csempész a boldog álomteli időszakaimba, kimerülté, és idegessé téve a nappalaimat. Egyszerűen nem tehetek róla, hatalmas álom és alvásigényem van. Csak a lenyomatokra emlékszem egy-egy álom viszont visszakísért, mint például a halott oroszlánok, amik ládákba voltak préselve, fenekük pedig az ég felé meredt, az út pedig egyre keskenyedett a szakadék szélén. Vagy a sötét álmok, amik mintha ébren lennék úgy történnek velem, és beleragadok a nyúlós álom-mocsárba egyszer csak valami külső késztetést érzek, hogy fel kell kelnem, mert az álom fogja maradok. Kimerülten, verítékben fürödve ébredek, és fogalmam sincs valójában hol vagyok. Alice is átélhette ugyanezt. A félig éber álmok, amik valóságosabbnak tűnnek a valóságnál, és a határvonal szó szerint a ködbe vész. A vészt jósló álmok, amik figyelmeztetnek, és a naiv, rózsaszínűcske álmok, amik vágyakat és hiányokat ébresztenek, de pótolják is a mindennapok feszültségét. Nekem az alvás ugyanúgy levezetés, mint a zenehallgatás, az írás, az olvasás, a rejtvényfejtés, vagy a kirándulás. A belső bizonytalanságom is mintha kevésbé tűnne nyomasztónak, ha eleget aludtam, bár az elég szó nagyon keveset takar. Az álmaim az enyémek. Talán a férjem azért is veszizokon, mert nem lát bele, nem tudja mi minden történik, mitől az álommosoly, és mitől a sírás az álmaimban, amikor fel sem ébredve történik mindez, és reggel nem emlékszem semmire. Talán a lélek tisztítja önmagát, hogy felvértezze az újabb küzdelmekkel teli nehéz napra, talán az angyalok simogatnak, suttognak, hogy hogyan tovább, ki tudja. Nekem fontosak…
Oldal ajánlása emailben
X