Többnyire

2008 október 24. | Szerző: csillagom35 |

 Teljesen érdekes, amit mindig nagyon, de nagyon vágytam azt mindenkor megkaptam. Adott időben,adott helyen a rendelkezésemre állt. Nem feltétlen amikor kellett volna, de mindig. Tehát a kívánságokkal nagyon vigyázni kell. Gyerekként elbűvölt Mídász király legendája, bár már akkor sem értettem miért pont arany után vágyakozott annyira az a szerencsétlen, engem például teljesen hidegen hagy az arany csillogása, nem von magához, nem igéz. Hogy ezért a valami izéért hogy lehetett milliókat megölni máig rejtély számomra. Igaz én naív és buta vagyok, a szőkét már csak mellékesként jelentem, de nekem a naplementék ezernyi szín-kavalkádja ezerszer többet jelent. És itt most vállat is vonhatok persze, hiszen nem vagyunk egyformák, még jó, hiszen soha nem akarnék teszem azt Angelina Jolie lenni, de ez csak tréfa volt, lépjünk tovább. Tehát a kívánságok. Teljesülnek. Teljesültek. És jön a következő pillanat, amikor megkérdőjelezem, hogy valóban erre vágytam-e, esetleg megérdemeltem-e, kellően felkészült voltam-e, és valóban ezt akartam-e. Amikor teljesen kiürültem szerelemre vágytam, megkaptam, bár a legelső másodperctől éreztem ennyire fájdalmas és beteljesületlen szerelmem soha nem lesz. Még mindig ingadozok, akkora élet-pofont kaptam. Egyébként megérdemeltem. Mivel évekig, és mondhatnám évtizedekig nyüzsgésben éltem hát egyedüllétre vágytam, nem vagyok  magányos, csak egyedül a hétköznapokon és már alig várom a hétvégét, hogy nyüzsgés legyen körülöttem. Szóval agyrém. Nem hiába mondta Hobo, hogy a nők inkább banánt kérnek. Mindig mást, mint ami van. Az aprókat már nem is sorolom. Annyira vágytam Szabó Magda Katalin utcájára természetesen megkaptam, mint Müller Péter könyveit is. Ezek a földi szintek. Lélek szinten egyensúlyra vágyom, mivel eléggé bizonytalan vagyok, nem tudom elég szeretetet adok-e, mert tudom, hogy szeretnek, vágynak és taszítanak egyszerre. Bólintok, mert tudom nem azt adtam, amire vágyott. Bár akkor fogalmam sem volt mire is vágyik egyáltalán, hosszú-hosszú éveknek kellett el és letelnie, hogy megértsem és viszonozni tudjam egy kicsit a szeretetet. Mert a szeretetet adni meg kellett tanulnom. Le kellett küzdenem önzést, kishitűséget, naivitást, rossz beidegződéseket. És néha még mindig azt érzem, hogy nagyon kevés, amit adhatok. És amit adok az is. Azért folytatom, nem hagyom abba, mert adni jó, legalábbis néha ezt érzem.