Ciklusok

2008 június 5. | Szerző: csillagom35 |

 Mikor a görcs már szinte a föld alá húz, a méhem mintha kiszakadna, a sírógörcs is szintén kerülget, az idegeim pattanásig húzva, a legkisebb vélt sérelemre is robbanok, az elektromos szikrák pattognak körülöttem, és már magam sem bírom magam, nincs különösebb baj, csak a nőiségem jelez megint, eltelt X-nap, és megújhodok újból és újból, a velejáró ezer meg egy apró jellel együtt. Anyám nézte így a brandy-s üveget, mint most én, és igen ittam is belőle, hogy ellazuljak, gyógyszerfóbiám van, inkább alkohollal mérgezem magam, már nem hiszek a gyógyszerekben, hiszen nem sikerült örökre elaludnom tőlük, emlékszem az ébredésre: a rácsos ágyra, az örökre bezárt betegekre, akik leplezetlen kíváncsisággal, egy gyermek örömével nézték, ahogy életre kelek megint, dühöt éreztem, csalódást, nem akartam a kínlódást, elhatároztam, és meg is tartottam, ide soha, de soha nem kerülök többé, megszegtem mégis valahogy, mert a Nagyapám is ide zárták, szinte ugyanabba a szobába, állt a folyosón, megismert, szeme felragyogott,a mentőautókat nézte az ablak alatt, hátha ismeri akit hoztak, Nagyapa, hiányzol nagyon, segíthetnél egy kicsit valahogy, …”ez nem ház, amiben élek, hanem lelkiállapot.”-írja Békés Pál a Lakótelepi mítoszok című könyvében, és ugyanúgy érzek magam is, biztosan a hormonok, Erzsike barátném, aki kigyógyította magát a rákból végre, mert megtanulta szeretni önmagát, és nem hibáztatni semmiért, mondta, hogy hiába nincs havi vérzése, mert azt ugye a kemoterápia és a sugárkezelés sikeresen elintézte, a hormonok ugyanúgy kínozzák, fáj a hasa, stb,innom kéne még egy kortyot, de az már csak a gondolataimnak szólna, és megfogadtam, hogy… megfogadtam, hogy csak a szépre és jóra emlékszem, és látom, ahogy Szabó Magda kézenfogja Maruqezt, és jót vihognak rajtam, mert ők már tudják, hisz leírták, Szabó Magda a Katalin utca regényében: “… akkor már mindannyian tudták, hogy élők és holtak között a különbség kvalitatív csupán, s csak egyetlen ember jut mindenkinek, akinek a nevét elkiálthatja a halál pillanatában…”  és Marquez is: ” Még nagyon fiatal volt, így hát nem tudta, hogy a szív memóriája a rossz emlékeket kiveti magából, a jókat pedig felnagyítja, és hogy ezzel a csalafintasággal érjük el, hogy el tudjuk viselni a múltat.”… én képtelen vagyok így leírni, az én gondolataim csak kuszán kavarognak, gondolat-foszlányokat tudok rögzíteni csupán, és mantraként ismétlem a kedvenc, a sok közül az egyik kedvenc, Békés Pál a Kétbalkezes varázsló Fizthuber Dongó elrontott varázsigéjét, aki természetesen egy lehetetlen helyre, vagyis egy lakótelepre került, mint képzett varázsló: vagyis, hogy: -Kecskebéka, arkangyal, puszilkodj a varanggyal, puffad, fortyog, serceg, s nő, s lesz belőle hercegnő, kvaccs… és ugye a kvaccs volt a lényeg, amit Dongó minduntalan elfelejtett, és büntetésből a lakótelepre került, még a Nagy Rododendron, a fővarázsló sem védhette ki ezen csapást, tehát ügyelve, hogy a mantra végén mindenkor kvaccs legyen… és remélem a ciklusaim is lenyugszanak, és híven a fogadalmaimhoz sokat nevetek, mosolyom szívből és nem kínból fakad, és nagyon várom már a kalandot, a nagy utazást, hogy megismerhessek új tájakat, embereket, talán Szindbád is ilyen izgalommal várta minden utazását, hiszen ő sem tudta, hová veti a jó, avagy rossz sorsa….