Kicsikém

2008 február 24. | Szerző: csillagom35 |

 A földi őrangyalom szokott így szólítani. Ha már a világ a fejemre áll, érezteti, hogy velem van. A sok rossz tulajdonságaim egyike, hogy nem hagyom magam. Sajnos akkor is beszélek, mikor lehet, hogy hallgatnom kellene. De ha belémharapnak, én is visszaharapok. Biztos, hogy vannak napok, mikor sebezhetőbb vagyok, és a rosszindulatú emberek ezt meg is érzik. Nos, a földi angyalom, fehér hajú, férfiasan viselkedő, aranyszívű. Korban az anyám lehetne, és úgy is viselkedik. A szárnyai alá vett, és ugyanúgy gondoskodik, mintha ezer éve lennék mellette. Kérdeztem mi ahiba bennem, mit tegyek másként, azt felelte nem benned van a hiba, és átölelt, mint anyám lenne, és hagyta, hogy kisírjam magam. – Ne foglalkozz irigy és gonosz emberekkel- intett, és egy szál cigit adott a kezembe, hogy megnyugodhassam. Nem szoktam dohányozni, nem is tüdőzöm le, de a füst megnyugtatott, és főleg, hogy nem vagyok egyedül. – Azokra gondolj, akik szeretnek, és sokan vagyunk ám- nézett rám szemüvege mögül, és átmelegedett a szívem. Tündéranyám pedig végigsimított az arcomon, és csak akkor engedett utamra mikor már látta, hogy a mosolyom visszatért. Csak akkor. Jó tudni, hogy a csodák itt járnak a lábunk előtt, csak észre kell tudnunk venni. Nekem ez a lélek-segítség többet jelentett bárminél, és ha erőre van szükségem csak erre gondolok, és kicsit könnyebb minden.