Vannak napok…

2008 január 27. | Szerző: csillagom35 |

 Vannak napok, mikor önmagamhoz képest is alulmúlom magam. A gyerekem ilyenkor harsányan vihog, a férjem, persze, ha itthon van, akkor csak legyint: – Ülj le, Ircsi, mert leversz valamit. Nos, ezt szó szerint kell érteni. Ilyenkor szoktam ki- és leejteni a tárgyakat a kezemből, megjegyzem a legrondább bögrét soha nem sikerül összetörni, komolyan, az visszapattan még a konyhakőről is, csak a szívemnek oly kedves darabok válnak szilánkossá, ilyenkor repül a kanál, a villa, a tányér a mosogatóból, mert egyszerűen kicsúsznak a kezemből, ilyenkor lapos sarkú cipőben is képes vagyok elesni, és vissza-visszatűnődöm, hogyan voltam képes tíz centis sarkakon billegni éveken keresztül. Az álmok is élénkebbek ezeken a napokon, órákig tűnődöm a jelentésükön, hogy aztán percek alatt elfelejtsem őket. A nehéz napok, ezt tuti, hogy pasi alkotta ezen szóöszetételt, is meggyötörnek ilyenkor. Mosolygok persze, hogy aztán könnyekig hatódjak valami őrült hülyeségen, és napokig rágódjak felesleges dolgokon, miken másszor csak jókedvűen legyintek. Ilyenkor is a szokásos munkatempóval és lelkesedéssel dolgozom, csak mintha a tárgyak összeesküdnének ellenem, és mindent késedelmesen és hibával, esetenként némi apró baleset által tudom véghezvinni. Fogalmam sincs miért vannak ezek a napok, hogy bosszantsanak-e, vagy hogy tanuljak belőlük. Az összetört pohárkészletek arányát tekintve inkább az elsőnek tűnik az egész. Aztán ez is elmúlik, mint a telihold és kiegyenesedik minden. Hogy aztán újult erővel kezdődjék előlről…