Millió és millió apró ezüst-szilánk darab, egy láthatatlan világ
robbanása különösebb világégés nélkül, mégis valami más kezdete: a
tükör apró darabokra válva szétszórta magát és minden egyes darabkája
külön-külön életre kelt, minthogy Alice óta tudjuk a titkát így nem ért
meglepetés, az átjáró a dimenziók között megnyílt és a lények, amik a
tükör-darabkákban éltek most szabadon fellélegeztek és elindulhattak,
vagy szabad döntés alapján akár maradhattak is… Látható volt ezer meg
ezer tünde az erdő színpompájába öltözötten, manók, koboldok százszám,
gonosz gnómok önnön csúfságukba görnyedten, boszorkák feketében,
fehérben, lilában, és rózsaszínben, mesék Holle anyója rázta tollpihés
párnáit, Hófehérke a királyfit kergette, Hófehér pedig ( minden idők
legjobb magyar rajzfilmje, amiért életmű díjat adtak teljes joggal Nepp
Józsefnek) épp a törpék gyönyörű kiskastélyát amortizálja éppen,
Csipkerózsika önmagával játszik ahogy Hobo énekli, gyerekkori önmagam
épp leesik a bicikliről a csalánnal teli árokba, hanyatt, a rajongásig
szeretett apám éppen most tagad meg, anyám vizslatja szorgosan az
üveget, hogy mennyi van még az alján, a férjem üvölt: szeretlek te
állat, nem veszed észre, hogy mennyit szenvedtem miattad és érted, a
fiam kétévesen álomszőkén, hatalmas kék szemekkel, az akkor még a
házban lakó romák a csodájára jártak milyen szép gyerek, látom a
tizenéves önmagam a barátnőimmel összebújva mennyit sírtunk és
nevettünk, közösek voltak a rúzsaink, a vágyaink, fogtuk egymás kezét,
hogy aztán elsodorjon minket az élet ezer irányba, ezért rossz néha
igaz barátokra lelni, mert soha nem tudom mikor jön el a pont, hogy el
kell engedjem őket, mert már más a sorsunk, szerelmeim, csalódásaim,
krokodilkönnyek és igaz csókok egy üveg-darabkára gyűlnek, és
eltűnődöm, hogy milyen rég nem sírtam már, nem kell a szívemnek a
megkönnyebbülés katarzisa, a nyugalom lebegése kicsit talán unalmas, de
mentes minden szélsőségtől, a darabkák eggyé válnak, a dimenziókapu
bezárul, az emlékek visszahúzódnak, a vágyak, álmok, remények
lecsitulnak, a hétköznap visszaveszi a vezetést, a kormányt újra kézbe
fogja, álommanók álomcsöppel távoznak a párnák széléről, hogy új
világot nyissanak… Új tükör-világot képzelek magamnak…