Az Utak Vándora lettél, vállat vonva vetted tudomásul. Mesélted gyerekként teherautó sofőröset játszottál,
kezedben fedő és indultál is, néztem rád kikerekedett szemmel, hiszen
elérted, amit akartál… kényszerpálya, legyintesz, és már nem
szereted, mert bezárva vagy egy fülkébe, napokig nem mosdasz, éjjel s
nappal készenlétben kell, hogy legyél, minden percben figyelned kell, s
az álmaid sem pihentetők, mert nincs aki vacsorát gyártson és a kávét
időben az ágyba hozza, és a kezed ügyébe tegye a legfontosabb dolgaid,
és amikor beszélhetnéked van akkor nincs, aki éberen, figyelmesen,
órákon át lesse szavad, igennel, nemmel, véleményt mond, hallgat, ha
kell… (Volt egy bordó alapon mintás szőnyeg a kis szobában, ahol a
gyerekkorom színtere zajlott. Óriási volt a rendetlenség, engem nem
zavart, mindig, mindent megtaláltam. A szőnyegre felpúpoztam amit a legfontosabbnak ítéltem meg, és már repült is a varázsszőnyeg, érdekes, hogy soha nem volt úti célja, csak a az utazás számított, az indulás, az érkezés már lényegtelen volt. Mindig kínosan ügyeltem rá, hogy semmi
ne lógjon le a szőnyegről, mert akkor ugye leesik.) Nézlek, mikor
itthon vagy, lábadban az ősi ritmus, indulnál már mindig, mindenkor, az
ősök játéka ez, tudom, a lüktetés, ami a Vándorok sajátja,
leköthetetlen, nyughatatlan, mindig útra készülő, szűkölsz, ha úton
vagy, mert hiányzom, szűkölsz, ha itthon vagy, mert hiányzik az Út
maga. Így indult Cortez, Marco Polo, így indult minden délben útnak a
nagymamád, bár az ország határait sosem hagyta el. De minden nap útra
kelt, vitte szíve, lába, az Út maga. Neked a napkelte szívszúró csodája
ugyanolyan, csak a fáradt szemed miatt morgolódsz kissé, mert mindig
szembe süt, az országokat és határaikat időben méred, még két óra és
átléped Ausztriát, a komp, Anglia már csak megszokott dolog, a térképen
a tájak, mezők, virágok már útszámokká változtak, kavicsokká,
benzinkutakká, ahol számon tartod hol adnak finom kávét… Már tudod
melyik ország mit kíván és mit kínál, a parkolókat figyeled, hogy ne
maradj egyedül, magányos vagy, szíved kitárult, a lüktetés a fejedben
is zakatol, indulsz, mész, megállsz, pakolsz, a rádiót csavargatod, az
utat figyeled, emberek, arcok összemosódnak az időben, a helyek
ismerősként üdvözölnek, a ciprusoknak előre köszönsz, a tengert is
szereted, megkóstoltad, tudod mit éreznek a kavicsok a parti
homokban… Ismered a világok ízeit, tudod Olaszországban mindig kitűnő
a kávé, és koszosak a benzinkutak…nehéz a vándorélet, de téged nem
lehet skatulyába szorítani, szorongani kezdesz, depressziós leszel,
tombolsz is egy idő után, lábadban az ősi reszketés, a ritmus, amit
csak a Vándorok értenek… már megint indulnod kell…